Nem sokat kell gondolkodni egy szép napsütéses tavaszi napon a Kosztolányin ácsorogva, hogy hova ülj be. Egy kicsit ugyan el van rejtve (még az ott dolgozó buszvezető bácsi sem tudta, hogy mögötte egy étterem van), de megéri megtalálni. A Tranzit Café helyén busz állomás volt. A hosszú betontető, az elöl csúcsosan kimagasló betonfejdísz jelzi: a hatvanas években épült. A buszok 2000-ben költöztek át az Etele térre, az állomás megmaradt, átalakult. Ahol régen az utasok a buszokra vártak, ma enni lehet és nem kell sokat várni sem a rendelésfelvételre, sem magára az ételre. 

Péntek volt, menü volt (2,3,4 fogásos). 1390 forintért kaptunk menüt: magyaros zöldbablevest, egy kevés rántással, jó sok zöldbabbal, és friss(!) sárgarépával. Ide már az a kép került fel, amihez a vakut kikapcsoltuk, mert avval együtt túlzottan visszaverte a fényt a leves tetején úszkáló zsírréteg. Ez nem lehúzás, egyszer csak rájönnek a leves-merők, hogy csakúgy, mint otthon, előbb felkavarjuk a levest, hogy a tetején álló zsírréteg ne egy vendég tányérjába landoljon, hanem igazságosan: mindegyikbe. A második fogás rakott krumpli volt. Az ínyencek kedvéért: kolbászos rakott burgonya. Evvel kapcsolatban (mivel a burgonya szón fennakadni már divatjamúlt) csak egy dolog: van kolbász nélküli? A második -második fogás bazsalikomos, olívabogyós, paradicsomos tészta volt. A tésztát nem főzték szét, a paradicsomos alap nem volt túl fűszerezve, igaz a bogyók nem voltak teljesen frissek. Desszertet már nem bírtunk enni, akkora adagok voltak. 

És amire különösen érzékenyek vagyunk: a kiszolgálás. Egy mosollyal ugyanis egy kevésbé jó ételt is el lehet adni. A Tranzit Caféban a pincérek kedvesek, készségek voltak. Nem nyúltak át az asztalunk fölött, szó nélkül elvitték újramelegíteni a kicsit hideg ételt. És volt egy-két kedves szavuk is a vendégekhez. Hétvégén nem utaznék ide érte, de egy hétköznapi ebédet megér. És még mindig Kelenföldön vagyunk, igaz már közel a körtér. 

Zsófi