Nagyon sajnálom, hogy ez a poszt ma megszületik. Elsősorban nem azért kezdtük a blogot, hogy a környező éttermek és büfék alkalmazottai a következő alkalommal beleköpjenek az ételeinkbe. Azért írjuk, hogy minél többen hírt szerezzenek arról, hogy vajon mi folyik a konyhákon. Azért írjuk, hogy a helyzet változzon. Hogy ne ítélkezzünk az étterem, büfé külseje alapján se jó, se rossz értelemben. Akinek étterme van az készíthetné szívből is az ételeket, jó alapanyagból, hogy ne legyen ennyire nyilvánvaló, hogy az elődleges szempont még mindig: minél kevesebből, a legnagyobb hasznot behúzni. Reméljük a Pikoló Kisvendéglő építő kritikaként tekint a következőkre, hiszen MI ma elvégeztük a feladatunkat, velük ellentétben. Leírtuk, hogy mit kaptunk 850 forintért. Íme. 

Alig egy órája tettük le a villát a Pikoló Kisvendéglőben. Ajánlották, úgyhogy megnéztük, bár ez is kívül esik Kelenföldön. A végkövetkeztetés: emberemlékezet óta nem ettünk ilyen rosszat. Az étterem szerencsére semmihez nem esik közel, így nem nagyon fordul elő, hogy valaki egy jó falat után kutat és egyszer csak belebotlik. A Pikoló tízből egyet kapott, tőlünk, április 21-én, a menüért, a félretájékoztatásért, a viselkedésért, a felszolgálásért, a szagokért. Az nem étterem, ahol nem szívesen, rossz ételt szolgálnak fel. Az nem étterem ahol megsértődik a felszolgáló, miután közölted vele, hogy csupán a mennyiség miatt (mert illedelmes vagy) nem fogyott látványos mennyiségű étel a tányérodból. Abból a tányérból, amibe neked szolgálják fel az ételt, a te pénzedért. Megsértődik. Ilyet még az életben nem hallottam. Nem vidéken vagyunk, hanem BUDAPESTEN, igaz már Kelenföldet is elhagytuk.

A levesből persze nem egy helyes kis csészével kaptunk, hanem abban a nagyobb, menzás tálban, aminek soha nem érsz az aljára és amiből sosem tudhatod, hogy mi ugrik ki...Egy liter zavaros, felmosólé színű folyadék, jól megmikrózva, berántva, behabarva. A lében fagyasztott zöldségmaradványok és vegeta nyomai figyelhetőek meg. Nem értem, hogy miért nem lehet megfogni egy nagy lábast tele hideg vízzel és feltenni a tűzhelyre. Nem értem, hogy miért nem lehet kimenni a piacra és megvenni néhány sárgarépát, zellert, karalábét, gyökeret, hagymát, újkrumplit. Nem értem, hogy miért kell leveskockával, vegetával ízesíteni a levest, amikor a fűszer finomabb, olcsóbb. Azt sem értem, hogy egy étterem, aminek kertje van, miért nem tart néhány friss fűszernövényt és csippent le belőle, dobja a leves tetejére, mielőtt a mosolygós pincérnő kihozza. Nem értem. 

A második fogás: tejszínes-medvehagymás pulykaragu, tésztával. Kezdjük a tésztával: nyilván szét volt főve, annyira, hogy a villára nem akart felmenni. A tejszínt hiába kerestük: lisztes rántásban úszkáltak a pulykahús darabok, amikről le-le váltak a csontdarabkák. Medvehagyma volt benne. A fényképen az étel már "elfogyasztott" állapotában van. Az ajtóra 790.- van kiírva, ennek ellenére 1700.- forintot fizettünk ketten. Megkérdeztük, hogy netán a két pohár csapvízért számoltak-e fel, de nem. Az ajtóra apró betűvel az is ki van írva (figyelmeztetett minket az ingerült pincérnő), hogy aki nem fizet be egész hétre, annak 850.- a menü. Nekünk többet se 790-ért, se 850-ért nem kell. Most pedig lemegyünk a büfébe enni valamit, mert nagyon éhesek maradtunk. Nem adjuk fel!

Zsófi