A harmadik formája a munkahelyen való étkezésnek (volt az otthonfőzés és az étteremben evés a kollégákkal) a rendelés. Ez azonban a legrosszabb (legkényelmesebb). És most azt is megtudjuk, hogy miért. Egyrészt, már annyit sem teszel meg az étel megszerzéséért, hogy kimenj egy étterembe, hogy legalább egy másik széken ülj 30 percet. Másrészt sosem tudhatod, hogy mit is rejt a kis doboz. Egy előző nap lesütött rántott húst, szottyadt sült "krumplival", összeesett salátával. Egy a műanyag doboz dobozban lötyögő, fényes-zsíros levest, amiben úszkál néhány szabályos, mirelit sárgarépa karika. Elég elszomorító látvány, főleg, hogy mindenki tudja, hogy nem így néz ki egy húsleves és alig bírja kivárni a vasárnapot, amikor anyu főz majd otthon.

Pontban délben, amikor megszólal a harang, a konyha megtelik. Sorban állnak a hűtőhöz, alumínium fólia le, műanyag doboz mikróba be és várjuk, hogy elkészüljön az íncsiklandó fogás. Az elkövetkezendő 10 percben néma lapátolás megy az asztaloknál, tápanyag bent van, mehetünk vissza  gép elé dolgozni. Majd délután újra a büfében találjuk magunkat, mert megéheztünk. Ez éppen elég elszomorító ahhoz, hogy ha eddig nem ezt a formáját választottuk a táplálkozásnak, ezután se tegyünk így, ha pedig igen, akkor gondolkozzunk el rajta...

Harmadrészt: a környezetszennyezés. Kocsival hozzák ki az alufóliával védett eldobható műanyag dobozba csomagolt, általában silány minőségű ételt. Drágán. (Van egyébként erre is alternatíva. Szállítanak már ki biciklivel, jó minőségű ételt is, visszaváltható dobozban. Ne ájuljunk el elsőre az áraktól, hanem kezdjünk el számolni.) Biztos, hogy nincs ennél jobb megoldás? Biztos, hogy pont az, ami az egyik legfontosabb az életben (ami életben tart) nem ér meg egy kis odafigyelést és valamennyit a drága szabadidőnkből? Mit is csinálunk helyette? 

Zsófi